Oldalak

2015. október 2., péntek

Első franken lakkom: az Abrakadabra


Sziasztok!

A múlt héten valami megszállt, hogy nekem kell egy saját keverésű lakk. Eddig sosem kísérleteztem ilyesmivel, számomra teljesen új dolog volt, maga az üveg kimosása is például. Aztán véletlenszeűen töltögettem bele a lakkokat. Azt tudtam, hogy valami lilás színt szeretnék, amiben vannak glitterek is, és holós szemcsék is - az ilyen típusú lakkok mindig is tetszettek nekem. Biztosan lehetett volna jobb is, de én azért elégedett vagyok vele. Került bele NYC fedőlakk, amit nem kedvelek, áttetsző kék lakkban úszkálnak a glitterek, és kár, hogy kék az alapja, sosem szerettem, így nem sajnáltam áldozni belőle. :D Aztán van benne piros lakk, milkalila, holós lila és rózsaszín...... Kész egyveleg lett. :D Mivel a boszorkánykonyhámban született varázsszóra, így nem is kaphatott volna (szerintem) frappánsabb nevet, mint az Abrakadabra.
Kifejezetten borongós, nagyon őszi, sőt lassan már téli időjárás volt, mikor felkentem. Szerencsére délután egy-egy percre kisütött a nap, így rohatam ki fényképezni. (-:
A gyűrűsujjamra került az Astor lakk, ami évek óta elfeledetten állt, és a Moyra lakkal nyomdáztam rá. szerettem viselni. (-:

Felhasznált anyagok:
  •  Rimmel Nail Nurse körömápoló
  • Abrakadabra
  • Astor Lacque DeLuxe 594 VIP Violet (gyűrűsujj)
  • Moyra Holographic No. 256 (nyomda)
  • Moyra Gel Look fedőlakk
  • Pueen 58 paletta
  • Moyra kövecske


Akkor lássuk a képeket! :D

Napon:







A lakk:












Árnyékosabb képek:











És végül vakuval:



Lehet, hogy fogok még hasonlóval kísérletezni.. Hogy tetszett?

Minden jót!

8 megjegyzés:

  1. Jól sikerült kutyulás lett :) meghoztad az én kedvem is a kevergetéshez. Sok használaton kívüli lakkom van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! (-: Egész érdekes dolgokat lehet kihozni. ((-:

      Törlés
  2. Nagyon szép lett ez a lakk, engem megvettél vele kilóra :P Lila, csillog és holo, mi kell még? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! :D Gondoltam, minden benne lesz, aztán majd kiderül. :D

      Törlés
  3. Nagyon tetszik,igazán különleges. *-*

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...