Oldalak

2017. május 1., hétfő

Mankiűrvadász 32. forduló



Sziasztok!


Bella által megálmodott Manikűrvadász kihívássorozat 32. fordulójával jelentkezünk a Lányokkal. Már több, mint egy éve én is együtt alkotok a kis csapattal, és nem tudom megunni, még mindig olyan lelkes izgalommal várom a párok kihirdetését, mint az elején, mikor vállalkoztam az első fordulóra, amelyen részt vettem. Sajnos úgy tűnik, egyre kevesebben veszünk részt benne, de azért remélem, hogy hamarosan újból kicsit jobban "felkapjuk" ezt a kezdeményezést, és visszatérnek a bloggerinák a játékba.

Engem ismét Andi kapott. Nagyon furcsa, nem is tudom, már hányszor vadászott tőlem. Remélem, azért még nem unja olyan nagyon..

Nekem Melcsit szánta a Sors. Szép blogja van, nézzetek be hozzá! Sokáig nézegettem, mire találtam egy olyan manikűrt, amely hozzám is közel áll. Általában nyomdázott alkotásokat szeretek választani, mert szabad kézzel nem vagyok ügyes.. A választott manikűr tetszett nagyon, próbáltam nem túl sokat változtatni tajta.

Ezt választottam:

A manikűr linkje


Nálam kicsit neonosabbra sikerült a körömvég színe. Nem jellemző rám ez a színvilág, de lehet, már nagyon várom a nyarat, és az hozta ki belőlem a dolgot, mert szándékosan választottam az élénkebb színt, vagy csak úgy tudat alatt. Ugyanez a rózsaminta nekem nincs meg, de találtam egy egészen hasonlót; ez került a középső ujjamra. Annyit még módostottam a manikűrön, hogy a gyűrűsre keresetem egy másikfajta rózsamintát.

Alapnak  Az Essence lakkot használtam, és erre jött a színátmenet három rétegben.

















Felhasznált termékek:
  • OPI Nail Envy
  • Essence Fun Fair 01 You're Mint-Blowing
  • Rimmel Salon Pro 331 Sage Green
  • Moyra Gel Look No. 903 Marie
  • Essece Stampy Polish 002 Stamp Me! Black
  • Cien top coat
  • EverGlaze top coat
  • MoYou Mother Nature 11
  • Cici & Sisi 23 paletta

Hogy tetszik?



Minden jót!


2017. április 24., hétfő

Manicute - Csillagos égbolt


Sziasztok!



A mai témánkra - szokás szerint -, egy egészen más ötlet fogant meg a fejemben, de végül ez lett belőle. Galaxys manikűrben gondolkodtam, de valahogyan nem volt hozzá kedvem. Talán azért is, mert az olyan magától értetődő erre a témára.. Így aztán az én "művem" kicsit más lett....... Olyan alkonyi égbolt volt a lelki szemeim előtt, ezért világosabb a kék, persze természetelenes a dolog, mert ilyenkor még nem láthatóak így a csillagok, de no..... Kicsit elrugaszkodtam a valóságtól márcsak a nude körmök miatt is. Én szerettem ezt a manikűrt!

A krém lakkok Glamour-napi zsákmányok, egyiket sem bántam meg. Nagyon szeretem a Bourjois lakkot, van egy lila is a birtokomban ebből a típusból. Rövid körmön valóban elég az egy réteg, talán hosszún is, de a biztonság kedvéért én kettőt használtam. A L'Oreal lakknál kell a két réteg, és az illata.. Valami mennyei!! A színt is jól eltaláltam, tetszett magamon!





Ha már sci-fi paletta, kellett űrhajó is:








Napfényben az űrhajó és a L'Oreal lakk a jobb kezemen:





Felhasznált termékek:
  • Sally Hansen Complete Care 7-in-1
  • Bourjois  1 Seconde 54 Blue-tiful
  • L'Oréal 664 Greige Amoureux
  • MdU 11 Yellow
  • Essence BTGN top coat
  • MoYou Sci-Fi 04 paletta

Szerintetetk még belefér a témába?

Nézzétek meg a többiek alkotását is!


Minden jót!

2017. április 16., vasárnap

Bridget - újra


Sziasztok!


Nemrégen ismét kezembe került a PP Bridget. Én még mindig az egyik legcsodásabb, legdögösebb piros lakkok között tartom számon. Így nem bánom, hogy most elővettem, a manikűrt majdnem egy hétig viseltem, annyira szerettem. 

A középső ujjamon egy tripla nyomdázást sikerült a végén megoldanom, mert sehogyan sem tetszett a végeredmény. A sötétlilára került egy piros holó nyomda majd a világosabbik lila. Így is érdekes lett, de nem volt már kedvem lemosni.....

















Felhasznált termékek:
  • OPI Nail Envy
  • Picture Polish Bridget
  • Essence The Darks58 Need You Love
  • CBL Ben Affleck is Sheila's Homeboy
  • MdU 77 Holly
  • Essence BTGN top coat
  • Moyra No. 112 Far Far Away paletta

Milyen lett? Nektek van kedvenc piros lakkotok?

Minden jót!

2017. április 14., péntek

BPS és Essence..


Sziasztok!



Lassan, nagyon lassan (hála a postának), megérkezett az újabb Born Pretty Store tesztcsomagom! Nem titok, hogy a díszítési technikák közül a nyomdázást kedvelem leginkább! Így aztán ha tehetem, ezzel kapcsolatos termékeket kérek tesztelésre. Ezúttal is csúszott nyomdalemez a csomagba, és ezzel is nyitom a tesztelős posztokat!

Geometriai tematikájú palettáim nem igazán vannak, pedig tetszenek az ilyen minták is, bár a fő kedvencek a virágminták. Így aztán most egy ilyen lemezt kértem, szerintem nagyon jó minták találhatóak rajta, és biztos vagyok benne, hogy fogunk még a blogon vele találkozni!




Ciiskánál figyeltem, talán én észre sem vettem volna, hogy a lemezre helytelenül került fel a felirat. De nem is ez a lényeg, hiszen nagyon jók a minták, és nagyon jól is működik a lemez! Én kicsit azt sajnálom, hogy a harmadik sor talán a felirat miatt (?) kicsit kisebb a többinél. Az én körmeim nem olyan nagyon hosszúak, de éppenhogy elég a méret, akinek hosszabb, azoknak kicsi is lehet ez a sor..... No meg, én azért kedvelem, ha kicsit nagyobb, mert könnyebb nyomdázni, ha esetleg nem átlátszó nyomdafejjel dolgozunk.

Papírtok is járt hozzá:



És, hát.. Én sem hagyhattam ki ezeket az új Essence lakkokat! Hármat szereztem be, ennél a manikűrnél a két holografikust használtam, a harmadikat pedig már láthattátok a blogon.
Az ezüst nagyon szép színű, de sajnos elég gyengén pigmentált, három rétegben használtam, és még így sem volt a legjobb a fedése. Ezzel ellentétben a pink színű már mahdnem fedett egy rétegben is, kettőben pedig tökéletes! Én azért nem bántam meg egyiket sem, mert azért drága nem volt, gyorsszárító fedőlakkot meg úgyis minden esetben használok. De akit ez zavar, nekik nem ajánlom!

A két középső ujjamra stamping decals technikával készült el a minta, és Moyra alapra került. A többi ujjra nem terveztem nyomdát, de olyan csupasznak tűntek, hgy egy ilyen szerényebb színű mintát mégis kaptak. Erősebbet semmiképpen nem szerettem volna, hogy ne tereljék el a figyelmet a középső ujjakról. Az Essence lakkokat használtam nyomdázásra., és a minták kitöltésére is.




















Felhasznált termékek:
  • Sally Hansen Complete Care 7-in1
  • Moyra Holographic No. 256
  • Essence Out Of Space Stories 06 We Will Spock You!
  • Essence Out Of Space Stories 04 Beam Me Up!
  • Moyra Shiny UV coat
  • MdU 2 Black
  • Essence BTGN top coat
  • Born Pretty Geometry BPX-L020 paletta




 A nyomdalemezt az alábbi linken rendelheted meg 2,99$-ért, ha megtetszett:

http://www.bornprettystore.com/born-pretty-template-stamping-plate-geometry-rectangle-manicure-nail-image-plate-l020-p-38743.html

Használd a MYB10 kódot a 10%-os kedvezményért!






Hogy tetszik?

Minden jót!


2017. április 10., hétfő

ManiCute - Double Stamping

 

 

Sziasztok!



Erre a témára is volt néhány ötletem, de...... Mire odáig jutottam, hogy ne csak fejben létezzen a dolog, kicsit elkapkodtam, és mivel hangulatember vagyok...... Sajnos, nem volt kedvem az előzőleg megálmodott színekhez. Így aztán előkerült a Berry Good Looking. Még mindig imádom ezt a lakkot! És talán valóban elég feltűnő lila lehet, mert ahányszor viselem, mindig kapok bókokat, hogy olyan szép színű a körmöm, nem ritkán olyan emberektől is, akik nem lakkoznak egyáltalán, de valamiért mégis felfigyelnek eme lilaságra.

A gyűrűsujjamat díszítettem csak.. Az új, egyréteges Essence csodával. Az ilyen világos rózsaszín igen kényes szín, így nem is vártam, hogy tényleg egy rétegben fedjen. De kettőben már szépen fed, ami azért még igen jó egy ilyen világos színnél! Erre került a dupla nyomda, sajnos az átlátszó nyomdázóm nem mindig működik velem együtt, most is ez történt, így nem igazán vagyok büszke a végeredményre....






















Felhasznált termékek:
  • Sally Hansen Complete Care 7-in-1
  • Cupcake Polish Berry Good Looking
  • Essence Coour Boost 01 Instant Friendship
  • Lovely Exotis Coor Nr. 03
  • MdU 14 Violet
  • Cien top coat
  • Essence BTGN top coat
  • MoYou Fashionista 12 paletta

Hogy tetszik?
 
Nézzétek meg a többiek munkáit is!


Minden jót!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...