Oldalak

2016. november 7., hétfő

Őszi körömkihívás: 6. Őszi manikűr a kedvenc technikával


Sziasztok!


Noémi kihívásának is eljött az utolsó állomása, ahol a kedvenc technikánkkal kellett alkotni egy őszi manikűrt. Mint tudjátok, én nyomdázni szeretek leginkább, így elmondható, hogy az a kedvencem, de most mégis mással készültem. Kinézetre nagyon tetszenek egyébként ezek a megoldások is, amik ilyen márványos végeredményt hoznak. A water marble talán az egyik legszebb, de sajnos ahhoz sosincs elég idegezetem. A drip marble technikával egyszer régebben még Áginál találkoztam, csak akkor azért nem sikerült, mert fólián próbálkoztam vele, és nem tudtam felszedni a végeredményt, pedig nem lett olyan rossz....... Most viszont a Born Pretty Store a rendelkezésemre bocsátott egy ilyen matot tesztelésre, és többek között ez is eszembe jutott, hogy ennek segítségével talán könnyebben fog menni. És így is lett! Ez egy nagyon jó termék, én a kisebbik méretet kaptam kézhez, a 21×15 cm-est, szerintem ez a méret is nagyon jó főleg a hozzám hasonlóan kevés hellyel rendelkezőknek. Erről a szilikonlapról már ngyon könnyen fel tudtam szedni a lakkot!

A középső ujjamon az említett drip marble technikát alkalmaztam, a gyűrűsön pedig dry marblet, ezért nem egészen egyformák. Előbb a CBL-es ujjakra még nyomdázni is akartam, megkéreztem a párom véleményét, aki azt mondta, ne rontsam már el! Hát, rá hallgattam, és azt hiszem igaza volt, mert egyrészt az már túl sok lett volna, másrészt, most tetszett meg igazán ez a lakk! Megjelenése után nem sokkal rendeltem meg, de nem lett törelten a barátságunk. Lehet, mert nem napos időben használtam, vagy az is lehet, hogy hegyes körmön másképp mutat, mert kockára most használtam először......

De akkor jöjjenek a képek is! Először a Nail Art Diy Stamping Mat-ról mutatok képet:


Ilyen kis papírhengerben érkezett (én csak térképtartónak hívom, csak ez mini térképtartó):


Így száradtak rajta az "alkotásaim":





És akkor képek a kész manikűrről:






















Her Red Hair, az én hajam is hasonló színű:



Felhasznált termékek:
  • Sally Hansen Complete Care 7-IN-1
  • CBL Her Red Hair (Holo) Nailland Exclusive
  • OPI Lady In Black
  • Manhattan Lotus Effect Flashy Sunrise
  • Essence I ♥ Trends The Metals 33 Rose Beats
  • EverGlaze top coat
  • Born Pretty Nail Art Diy Stamping Mat




A Stamping Matot az alábbi linken rendelhetitek meg 5,99$-os akciós áron, ha megtetszett:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-silicone-stamping-2115cm-foldable-washable-with-manicure-nail-tool-p-34555.html

Ha a MYB10 kódot használjátok, 10% kedvezményben részesültök a nem akciós termékek árából!




Hogy tetszik?

Lessetek be a többiekhez is!


Minden jót!


7 megjegyzés:

  1. Igazán érdekes és jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett, tök jól megy a hajadhoz! Én egyszer próbálkoztam ilyen technikával de nem igazán tetszett a végeredmény, majd még újra nekifutok talán. Lehet, hogy nálam is a fólia volt a baj, mert arról akartam felszedni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! A hajas képet a lakk neve inspirálta. (-: Nálam az volt a gond, hogy a fóliáról képtelen voltam felszedni, igaz én valamiért decalst sem tudok fólián gyártani. Ezek a szilikonlapok nagyon jók, nekem van még egy másik márka is, de ez a BPS sokkal jobban működött nálam.

      Törlés
  3. Jaj de jó lett, tátott szájjal bámulom, imádom az ilyen típusú manikűröket, azt lát beléjük az ember, amire épp rá van hangolódva. Most olyannak látom a díszítést, mint egy nagy, puha, nonfiguratív mintás, meleg polárponcsót...merthogy arra vágyom és pont azt idézte meg bennem.
    Szépséges manikűr! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: Milyen érdekes.. Eszembe sem jutott ilyen megközelítés, pedig tényleg van benne valami. :D

      Törlés
  4. Nagyon szuper lett a manikűr, nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...