Oldalak

2016. augusztus 3., szerda

Manikűrvadász 27. forduló


Sziasztok!

 

Már a 27. fordulójánál tartunk ennek a remek kezdeményezésnek, melyet Bella talált ki és indított útjára, amihez egyre többen csatlakozunk és szeretjük, várjuk az újabb fordulókat. Én legalábbis kíváncsian vártam ezt is, hogy majd ki mit vadászik és hogyan alkotja újra az egy-egy kiválaszttt manikűrt. Igen izgalmas a sorsolást is várni szerintem, hogy majd kitől fogunk vadászni, és tőlünk ki fog. Ezúttal Bandita lett a párom, akitől manikűrt választhattam az újraalkotásra. Nagyon kedvelem a blogját, igen érdekes, egyedi módon közelíti meg a dolgokat, és bizony, nagyon sok munkájára mondhatom, hogy műalkotás. Régebben kicsit tartottam is tőle, hogyha őt adja a Sors keze, vajon mit alkotnék újra Tőle. Most mégis szerencsém volt, nem gondolkodtam túl sokat ezen. Volt egy manikűrje, amit mikor először megpillantottam, úgy gondoltam, el fogom készíteni. Sajnos mennyi, de mennyi ilyen manikűr van, amit aztán mégsem készítek el, mert mindig jön más ötlet. Így aztán, most kitűnő alkalom kínálkozott, hogy megpróbálkozzak vele. (-:


az eredeti manikűr linkje

Sajnos, nekem nem skierült annyira sík felületet elérni a gyümölcsök fölött, de nagyon jó ötletnek tartom, mert sokkal szebb és hordhatóbb így, mintha csak felragasztanánk a körmünkre. Amit utóbb bánok, hogy ezt az ezüstös, Winter? Wonderful! lakkot használtam, mert utóbb jutott eszembe, hogy van egy Essence homokhatású fedőlakkom is, és jobban mutatott volna, ha nem ilyen ezüstös. Bár így meg olyan jégkásásnak nézett ki. :-D A pontos leírásért mindenképpen látogassátok meg az eredeti bejegyzést!

Nagyon szép Bandita franken lakkja, én azt az ILNP 1 Up lakkal helyettesítettem. És újfent rájöttem, hogy csodás ez a zöld lakk, méltatlanul merült nálam feledésbe az utóbbi időben..

Amit még megjegyeznék, hogy aki ezt a manikűrt elkészíti készüljön fel, hogyha megunja, baltával kell a gyümit leverni a körmökről! :-D De minimum Crystal Nails műköröm eltávilító oldat (elég tömény aceton).

No de, a sok szöveg után lássuk a képeket is:













Jobb hüvelykujjaon másabb gyümölcsök:












Felhasznált termékek:
  • OPI Nail Envy
  • ILNP 1 Up
  • Essence Winter? Wonderful! 03 The Iced
  • Seche Vite top coat
  • Ever Glaze top coat
  • RdeL Nail Fruits

Nézzetek be a többiekhez is, már én is nagyon kíváncsi vagyok:


Minden jót!

12 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó lett, imádom rajtad! :D
    A kedvencem a hüvelykujj gyümölcssalátája, az a málnaszem olyan gusztán mutat :)
    Sejtettem, hogy ezt a manit választod majd, emlékszem a kommentedre, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog állni neked a bohókás díszítés.
    Nagyon köszönöm a szép perceket és a kedves szavakat.

    A baltás résznél hangosan felnyihogtam! :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!! (-: Szerettem viselni, nagyon jó ötlet. Azt hiszem Te is használod azt a zöld tea illatú cuccot, az konkrétan a gyümit is szétmarta. :D

      Törlés
  2. Jajj micsoda kis gyümölcs-koktél! Imádom :) Nagyon tetszik banditáé is, de a tiéd is csúcs lett! Nekem is vannak ilyen kis gyümikéim, de még egyszer sem használtam fel őket, pont azért mert félek hogy túlontúl kiállnak a köröm felszínéről. Így viszont tényleg bombabiztosnak tűnik a rögzítés :) Nagyon édi lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: Így betonbiztos. :D A viselése is kényelmesebb, úgy simán egyszer használtam, de kicsit bután is néz ki. Ezért is örültem meg, mikor Banditánál megláttam ezt a megoldást. (-:

      Törlés
  3. Ezt a manit én is szeretném még a nyáron elkészíteni, olyan szuper. Gyönyörű a tiéd is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: Nem túl nehéz elkészíteni, és tényleg nagyon mutatós!

      Törlés
  4. Nagyon tetszik ez a manikűr :) 1up fantasztikusan áll!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! (-: Tényleg méltatlanul állt elfeledve. (-:

      Törlés
  5. Nagyon jól néz ki,csodás,nyárias gyümisalid lett! ^^ Tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszik. (-:

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...