Oldalak

2016. március 30., szerda

Tavaszváró kihívás: 5. Pasztell



Sziasztok!

 

Hát, elérkeztünk Timi tavaszi kihívásának utolsó fordulójához. Jó hamar vagy csak nekem tűnik úgy..? Nagyon jó kis témák voltak, valahogy sosem éreztem tehernek az elkészítésüket. (-:

Az utolsó manikűr most szintén kissé egyszerűbbre sikeredett. És most nincs mentség, már szerencsére nem kellett az orromat fújkálni közben. :D

Nemrégiben beszereztem két Essence lakkot. A pasztelles árnyalatú Fun Fair lakk kiárusítás alatt volt éppen, ezért vettem meg, mert úgy láttam a neten, hogy kényes színe ellenére egészen jól pigmentált. Lehet, hogy azért, mert matt finishű, a kis szemcsék miatt ezek sűrűbbek szoktak lenni. Mindenesetre egészen jól használható lakk a kis merev ecsete ellenére is. Egyébként én sűrűn teszek olyat is, hogy kenek rá fényes fedőlakkot. (-: Aztán, nemrégen Ági mutatott egy Essence lakkot, hogy jó lehet nyomdázásra, így megvettem. (-: Alant látható, hogy tényleg jól szuperál, vicces módon normál módon még fel sem kentem. :D Lehet, hogy befogja a körmöt, a bőrről igen nehéz volt eltávolítani a nyomda után, és rá is van írva, hogy használjunk alaplakkot alá (bár én mindig használok, de no..... Biztosan nem véltelenül írták rá!). Előkészítettem a fedőt, de mégsem kentem rá semmit, annyira megtetszett így, mattan a manikűr. A Fun Fair lakk illatosított, nekem ez az első ilyen lakkom, más márkátok sincs hasonlóm. Furcsa, az üvegben szaglászva semmi, felkenve száradás után érződik az illat, de még másnap is! (-:












Felhasznált termékek:
  • OPI Start-to-Finish
  • Essence Fun Fair 02 Be My Marshfellow!
  • Essence The Metals 35 Rock My Soul (nyomda)
  • Moyra Lacelove paletta

Hogy tetszik?

Nézzetek be a többiekhez is!


Minden jót!

10 megjegyzés:

  1. Hát ez a manikűr káprázatosan szép lett!Minden tetszik rajta,az alapszín,a lakk amivel nyomdáztál,a minta!MINDEN!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!! (-: Azt elfelejtettem a bejegyzésben említeni, hogy nem fényesedik hamar ez a lakk, nagyon megéri, két rétegben kentem.

      Törlés
  2. Szuper manikűr lett! Ezekre a kifutó illatos lakkokra én is rámozdultam, de csak egyet mertem megkockáztatni, nem ismerve a fedés minőségét, aztán mivel majd megölt a kíváncsiság, már a Rossmannból kilépve felpróbáltam egy félreeső kapualjban, és jól meglepett, mert ez bizony tökéletesen fedő lakknak látszik. Szerintem visszamegyek majd a zöldért és a sárgáért is! :D
    A metálkollekciót csak nézegettem, nem vettem belőlük, mindenesetre jó tudni, hogy szépen nyomdázhatók. A párnát nem fogta be?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!! (-: Szerintem ennyi pénzt megérnek a lakkok, mert tényleg szépen fednek. Én ma mentem érte a rózsaszínért és a zöldért. A sárgást nem hoztam el, eléggé hasonlított erre a rózsaszínesre.
      Szerencsére nem fogta be a párnát, pedig a szögletes marshmallowot használtam, ami fehér. (-: Ma nézegettem a rózsaszínt, de csak ott hagytam. (-:

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki :) Szuperül sikerült! Ez a kék tetszik nagyon! Nekem egy illatos lakkom van eddig, az Rimmel és enyhén gyümis az illata :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!! (-: Hát, tegnap megvettem még két színt, mert ez a széria nagyon jól sikerült az Essencenek!

      Törlés
  4. Nagyon csinos manikűr lett,és a nyomdázás is szuper. *--* Mellesleg nem gondoltam volna,hogy ilyen jó lett az essence metál szériája...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: Nyomdázni mindenképpen jó a lakk, normál módon nem kentem még fel, de biztosan szép úgy is! (-:

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...