Oldalak

2016. október 24., hétfő

Szólánc 3. forduló: Koponya






Sziasztok!



Az a megtiszteltetés ért, hogy én bonyolíthatom le ennek a kihívássorozatnak ezen fordulóját. Köszönöm Noéminek a bizalmat! És természetesen Helienek pedig azt, hogy kitalálta és elindította ezt a kihívássorozatot.

Talán sokak számára egy kicsit morbid témát választottam, ami a koponya lett. Aki ismer engem talán annyira nem lepődött meg ezen. Lehet, hogy nem mindennapi ez a téma, de én ifjúkorom óta lázadó voltam, néha kicsit extravagáns, lehet ennek is betudható, no meg a zenei ízlésem miatt is kedvelem az ilyen dolgokat. De úgyis mindjárt itt a Halloween, így nem olyan megbotránkoztató egy ilyen manikűr, mert én míg meg nem kopott természetsen viseltem is a mindennapokban.

Elég sok tervem volt, és elég sok ilyen mintám is van, de végül mégsem bonyolítottam túl, megálltam két köröm díszítésénél. Lehet, kicsit kalózos lett a halálfej, de nekem tetszett. És a középső ujjamon a kis koponyák is..... Nem tudtam eldönteni, melyik verzió szebb és jobb, így felemás maradt a két kezemen a középső ujj színe.

Az Il Était Un Vernis márka #ladylikkere most debütált nálam. Azt hiszem, még barátkoznom kell vele, valahogy kicsit másabbra, kicsit holósabbra számítottam. Egyéként szinte már egy rétegben is fed, és annyira fényesre szárad, hogy csak azért kentem rá fedőlakkot, hogy tartósabb legyen.






























 Felhasznált termékek:

  • OPI Nail Envy
  • Il Était Un Vernis #ladykiller
  • Cupcake Polish Pool It Together
  • Moyra Holographic No. 251
  • MdU 49 Lavander
  • Moyra Shiny UV coat
  • Cien top coat
  • Essence BTGN top coat
  • Sugar Bubbles SB 023 paletta
  •  Fehér akrilfesték 


Nektek hogy tetszik?

Nézzétek meg a többiek munkáit is:



Minden jót!


12 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik, a kalózos koponya a kedvencem :D A gyűrű pedig eszméletlen jó.
    Csodás ez az IÉUV lakk! Kifejezetten tetszik, hogy nem durván holós.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! (-: A gyűrű a páromé, csak kölcsönvettem. :D Szép lakk, csak én szeretem a szemkiverős holókat is. ((-:

    VálaszTörlés
  3. De jó lett! Most én is hasonlót fogok nyomdázni :). Az IEUV szép-szép de azt hiszem, nekem is jobban bejönne egy holosabb, pl. egy DL Wow Prism vagy az új fekete PP aminek elfelejtettem a nevét. A Cupcake Polish viszont gyönyörű! :) És még egy lakkom sincs tőlük, pedig nálad annyi szépet láttam már. Majd karácsonyra kérek egyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: Hát igen, csak szikrázó napfényben érvényesül benne a holó hatás, bár azért nem csúnya ez a lakk! DL lakkom sajnos nincs, de az ilyen nagyobb glitterek annyira nem jönnek be, illetve nem minden esetben, mert pl. az ILNP Ultra Holo kollekciót imádom! Viszont van egy El Corazon lakkom, ott nem szeretem...... A Cupcake lakkokat én nagyon kedvelem, még mindig töretlenül a Berry Good Looking a kedvenc színem!!

      Törlés
  4. Szép lett a mani, a fekete alapon holózó apró koponyafejek a kedvenceim, elképesztő, mennyire jól áll neked ez az extravagáns díszítés! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! (-: Talán, mert tőlem viszont nem áll távol ez a motívum..... Sajnos a képek nem adják vissza, de az IEUV lakk egy igen sötét kék, ami már-már fekete.

      Törlés
  5. Ez is ez nagyon szuper manikűr lett!!!!!A gyűrűd is nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: A párom kissé koponyamániás, így a gyűrűt tőle kölcsönöztem. (-:

      Törlés
  6. Szeretem hogy mindig olyan extravagáns manikat csinálsz :) Ez a Cupcake lakk nagyon bejön, meg úgy általában nekem tetszenek a Cupcake lakkok, de leginkább a Unicorn collection a kedvencem tőlük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! (-: Nincs sok kék lakkom, de ez valóban nagyon szép! Nekem inkább az ilyen apró holoszemcsék tetszenek, mint a glitterek. (-:

      Törlés
  7. Nagyon szuper lett a manikűr, szép ez a lady killer lakk :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...